Ferenc pápa homíliája a Szent Bertalan-bazilikában

Április 22-én este a szentatya vezette azt az imaliturgiát, amelyet a 20. és 21. század „új vértanúira” emlékezve a Szent Egyed közösség szervezett Rómában, a Tiberis-szigeten található Szent Bertalan-bazilikában.

Az elhangzott beszédek, tanúságtételek olasz nyelven itt találhatóak: 

L'omelia di Papa Francesco »

Il saluto di Andrea Riccardi »

Testimonianza di Karl A. Schneider, figlio di Paul Schneider, ucciso il 18 luglio 1939 »

Testimonianza di Roselyne Hamel, sorella di padre Jacques Hamel, ucciso il 26 luglio 2016 »

Testimonianza di Francisco Guevara, amico di William Quijano, ucciso il 28 settembre 2009 »

 

FERENC PÁPA BESZÉDE MAGYARUL, TELJES TERJEDELMÉBEN

Zarándokként jöttünk ide, a Tiberis-szigeti Szent Bertalan-bazilikába, ahol a vértanúság ősi története egybekapcsolódik az új vértanúknak, annak a sok kereszténynek az emlékezetével, akiket a múlt század őrült ideológiái öltek meg – és ez az öldöklés ma is folytatódik –, egyszerűen csak azért, mert ők Jézus tanítványai voltak.

Ezeknek a régi és mai hős tanúságtevőknek az emléke megerősíti bennünk annak tudatát, hogy az Egyház akkor egyház, ha a vértanúk egyháza. Vértanúk pedig azok – ahogy a Jelenések könyve emlékeztetett minket –, „akik a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat kimosták, kifehérítették a Bárány vérében” (Jel 7,14). Ők megkapták azt a kegyelmet, hogy a végsőkig, a halálig menően megvallják Jézust. Ők szenvednek, életüket adják, mi pedig megkapjuk Isten áldását az ő tanúságtételükért. Sok rejtett vértanú is van, olyan férfiak és nők, akik hűek a szeretet szelíd hatalmához, a Szentlélek szavához, akik a mindennapi életben igyekeznek segíteni testvéreiket, és szeretni Istent feltétel nélkül.

Ha jól megnézzük, minden üldözés oka a gyűlölet: e világ fejedelmének gyűlölete azok iránt, akiket Jézus az ő halálával és feltámadásával megmentett és megváltott. Abban az evangéliumi szakaszban, amelyet az imént hallottunk (vö. Jn 15,12–19), Jézus egy erős és meghökkentő szót használ: a gyűlölet szót. Ő, aki a szeretet tanítómestere, aki oly szívesen beszélt a szeretetről, most gyűlöletről beszél. Ő mindig nevükön akarta hívni a dolgokat. Így szól: „Ne ijedjetek meg! A világ gyűlölni fog titeket, de tudnotok kell, hogy engem előbb gyűlölt.”

Jézus kiválasztott és kiváltott minket szeretetének ingyenes ajándékával. Halálával és feltámadásával kiváltott minket a világ hatalmából, a sátán hatalmából, e világ fejedelmének hatalmából. A gyűlölet eredete ez: minthogy Jézus megmentett bennünket, és e világ fejedelme ezt nem akarja, ezért gyűlöl minket, és üldözést támaszt, amely Jézus és a születő Egyház idejétől fogva napjainkig tart. Hány keresztény közösséget ér ma is üldöztetés!? Miért? A világ gonosz lelkének gyűlölete miatt.

A történelem nehéz időszakaiban hányszor lehetett hallani: „Ma a hazának hősökre van szüksége!” A vértanút lehet hősnek gondolni, de a vértanú esetében az a lényeg, hogy ő egy „kegyelmet kapott” ember: Isten kegyelme és nem a bátorság tesz minket vértanúvá. Ma éppúgy feltehetjük a kérdést: „Mire van szüksége ma az Egyháznak?” Vértanúkra, tanúkra, vagyis a mindennapok szentjeire. Mert az Egyházat a szentek viszik előre. A szentek: nélkülük az Egyház nem tud előrehaladni. Az Egyháznak szüksége van a mindennapok szentjeire, a hétköznapi, következetesen élt élet szentjeire, de azokra is, akiknek van bátorságuk annak a kegyelemnek az elfogadására, hogy a végsőkig, a halálig menően tegyenek tanúságot. Ők valamennyien az Egyház élő vére. Ők azok a tanúk, akik előreviszik az Egyházat, akik tanúsítják, hogy Jézus feltámadt, hogy Jézus él, és ezt következetes életükkel, az ajándékba kapott Szentlélek erejével tanúsítják.

Ma, ebben a templomban szeretném kiegészíteni e vértanúk sorát egy további ikonnal. Egy nőről van szó. Nem tudom a nevét, de ő néz minket a mennyből. Amikor Leszbosz szigetén voltam, és üdvözöltem a menekülteket, volt közöttük egy harminc év körüli férfi, három gyermekkel. Rám nézett, és azt mondta: „Atyám, én muszlim vagyok, de a feleségem keresztény volt. Terroristák jöttek a falunkba, végigmértek minket, kérdezték a vallásunkat. Látták a feleségemen, hogy nyakában ott a kereszt. Kérték, hogy vegye le és dobja le a földre. Ő nem tette, erre a szemem láttára elvágták a torkát. Nagyon szerettük egymást!” Ez az az ikon, amelyet ma ajándékként idehozok. Nem tudom, hogy az a férfi Leszboszon van-e még, vagy már sikerült máshová mennie. Nem tudom, ki tudott-e szabadulni abból a koncentrációs táborból, a menekülttáborok – sok menekülttábor – ugyanis koncentrációs, akkora tömeg halmozódik fel ott, és ott magára van hagyva. És a nagylelkű népeknek, amelyek befogadják őket, viselniük kell ezt a terhet is, mert a nemzetközi szerződések fontosabbnak tűnnek az emberi jogoknál. Ebben a férfiban nem volt harag: ő, a muszlim, neheztelés nélkül hordja a fájdalomnak ezt a keresztjét. A felesége iránti szeretetébe menekült, aki megkapta a vértanúság kegyelmét.

Emlékezni a hitnek ezekre a tanúira, és imádkozni ezen a helyen nagy ajándék. Ajándék a Szent Egyed közösségnek, a Rómában élő Egyháznak, e város összes keresztény közösségének és sok zarándoknak. A vértanúk élő öröksége adjon ma nekünk békét és egységet! Ők azt tanítják nekünk, hogy a szeretet erejével, a szelídséggel lehet harcolni az önkény, az erőszak, a háború ellen, és ezt lehet türelemmel és békével tenni. És akkor így imádkozhatunk: Urunk, tégy minket az evangélium és a te szereteted méltó tanúivá, áraszd el irgalmaddal az emberiséget, újítsd meg az Egyházat, oltalmazd az üldözött keresztényeket, adj mielőbb békét az egész világnak! Tied, Urunk, a dicsőség, a mienk pedig a szégyen (vö. Dán 9,7).

 

Köszönetmondás a menekültekkel való találkozás után:

Egyetlen mondattal szeretnélek köszönteni titeket: köszönetet mondok nektek mindazért, amit adtok nekünk! Hálásan köszönjük! Az Úr áldjon meg titeket

 

Záró köszöntés a bazilika előtt:

Köszönetet mondok, amiért eljöttetek és együtt imádkozhattunk a vértanúk e templomában. Gondoljunk a kegyetlenségre, arra a kegyetlenségre, amely oly sok embert sújt manapság, gondoljunk az emberek kizsákmányolására… Az emberekre, akik bárkákon érkeznek, és akik aztán ott [a táborban] maradnak, a nagylelkű országokra, mint amilyenek Olaszország és Görögország, amelyek befogadják őket, aztán viszont a nemzetközi szerződések nem engedik… Ha Olaszországban minden település befogadna két migránst, mindenkinek jutna hely. Délnek, Lampedusának, Szicíliának, Leszbosznak ez a nagylelkűsége bárcsak megfertőzné egy kicsit az északiakat is! Ez az igazság: olyan társadalom vagyunk, amely nem vállal gyermeket, de a migránsok előtt is bezárja kapuját. Ezt öngyilkosságnak hívják. Imádkozzunk!

[Áldás]

 

Forrás: Magyar Kurír

Fordította: Tőzsér Endre SP